Török Attila az egyik legszebb hazai békafaj egyedének társaságában éjszakázott a teraszon. Látványos fotókat is készített az aprócska kétéltűről.
A tolmács-szakfordító három hónapja költözött kertes házba, a Szegedtől karnyújtásnyira fekvő Mórahalomra. Attilát mindig is érdekelte a természet, elsősorban az állatvilág.
Az állatbarát kertje nyüzsög a gyíkoktól, mert sem tyúkot, sem kutyát, sem macskát nem tart, bár a szomszédok macskái olykor meglátogatják, és a párhuzamos utcában fészkelő gólyák is benéznek néha a kertbe.
Az állatvédő szerint ma már világosan látszik, hogy a természeti környezetünk működésének megértése a következő 50-100 évben életfontosságú lesz.
“Paraszti környezetben nőttem föl, de nyolcéves koromtól társasházakban, panelházakban éltem. Most elsősorban az foglal le, hogy megismerjem a kertem flóráját és faunáját. Ez részben újrakapcsolódást jelent a természettel, részben próbálok olyan környezetet kialakítani a telkemen, aminek a lehető legnagyobb a biodiverzitása. Az elmúlt három hónapban négy fajta hangyalesőt, kétféle békát, számtalan féle pókot észleltem. Ezeket rendre feltöltöm a Pók-Hálóra és a Herptérképre.”
-mondta a természetbarát az ÉrzőLénynek.
Török Attila azt is elmesélte, hogy mindkét általa gyakran látogatott weboldalra civilek tudják feltölteni a saját észleléseiket fotókkal, az adatokat pedig kutatók, tudósok használják föl a természet megismerésére, megóvására. Ez a “citizen scientist” mozgalom lényege.
Augusztus 25-én éjfél körül Attila kiment a teraszra friss levegőt szívni, ekkor bukkant a színpompás lényre. A muskátlis cserép szélén találta a levelibékát, értelemszerűen zseblámpával megvilágítva kellett fotóznia.
“Néhány hete már hallottam a levelibéka hangját az orgonabokor felől, ahol dézsában gyűjtött esővíz is van. Akkor azonban még nem voltam benne biztos, hogy levelibékáról, vagy valami hasonló hangú madárról lehet szó. Eddig csak zöld varangyaim voltak, amiket nagyon kedvelek, de egyértelmű, hogy a levelibéka legszebb békánk. A béka a fotózás után természetesen ment a dolgára. Azóta is hallom a hangját, olyankor mindig mosolygok.”
Fotók: Török Attila
