Új fokozottan védett madárfaj jelent meg nálunk – írta a Duna-Ipoly Nemzeti Park.
Kisebb fajta ornitológiai szenzáció, hogy kis csér (Sterna albifrons) költ a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén. Dunavarsány egyik zárt kavicsbánya taván egy ott megtelepedett kis csér pár fogott késői költésbe még júliusban.
A kotlás sikeres volt, jelenleg már a fiókát etetik apró halakkal, és rovarokkal. A szülők bátran védik a területüket, a náluk jóval nagyobb küszvágó cséreket, bíbiceket elzavarva.
A kis csér hazánkban ritka, szórványosan fészkelő, fokozottan védett madárfaj. Közel húsz év szünet után 1992-től jelent meg néhány pár a Dráva zátonyain, majd 2021-ben ismét fészkelt a Csaj tavon.
A ritka madárfajnak a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén ez az első bizonyított költése.
A ritka madár évente egyszer költ. Szikes tavak környékén a növényzetmentes vakszikfoltokon, folyók mentén kavicszátonyokon rakja le 2-3 tojását. A kotlásban mindkét szülő részt vesz. A fiókák fészekhagyók, a kikelés után elhagyják a fészket, és a közelben várják a szülők gondoskodását.
Fotók: Selmeczi Kovács Ádám