ÉrzőLény

Élni és élni hagyni

Földlakók

Márta szemei előtt cseperedik az Őrség őzikéje

Mezei Márta őrségi természetbarát nem először szerepel oldalunkon. Az állatvédő a napokban egy megkapó videót posztolt egy őzről.

A természetfotós barangolásai során az erdőszélen megbújva figyeli az őz családok életét. Meglesi, hogyan élik az állatok mindennapjaikat a természetes élőhelyükön. Idén is ezt tette, szemügyre vette a nyár eleji párzást, megcsodálta az őrszemet álló őzbakot, az őzgidáját féltő sutát, boldog fickándozásukat a réteken.

“Tavasszal, a nagy fű rejtekéből többször is láttam a suta fülecskéit kikandikálni. Észrevettem mellette egy őrszemet álló bakot is, arra gondoltam, megszülethetett a kis bambi. Még sosem láttam kis őzet élőben, pedig minden vágyam ez volt. Óvatosan megközelítettem az állatot, de a suta és a bak riadtan elfutott. Találtam egy nagy kör alaku fekhelyet üresen, és bánatos voltam, hogy mégsem járok szerencsével. Mikor majdnem feladtam a körbejárást, ráleletem a kis bambira aki összekuporodva a fűszálból font bölcsőjében pihegett csendesen”

-idézte fel a májusi eseményeket Mezei Márta az ÉrzőLénynek.

A természetvédő alig akart hinni a szemének, megbabonázta a látvány. Tisztában volt azzal, hogy nem szabad hozzányúlni a csöppséghez, mert akkor elhagyja a suta.

“Csodáltam, majd fájó szívvel otthagytam, de később láttam, hogy a suta visszament a kis újszülötthöz. Időnként elbarangoltam arra a helyre, mert kíváncsi voltam, hogyan növekszik. Többször láttam is boldogan ugrabugrálni. A nagy fűben botladozott, élte az őzikék mindennapjait. Néha észrevett, de nagyon óvatos volt. A nagy fülecskéivel teljesen megigézett, olyan ártatlanul természetesnek láttam.”

Az állatbarát azt is elmesélte, hogy a suta elbújtatta a kicsinyét amikor üzekedési időszak volt. Azokban a napokban többször is felbukkant a kis gida egyedül a réten, de Márta tisztában volt vele, hogy az “erdő és a suta figyel rá”, nem hagyja magára.

Ma már együtt van a kis család, az állatok lassan megszokták, hogy a fotós sok szeretettel figyeli őket.

Fotók és videó: Mezei Márta