ÉrzőLény

Élni és élni hagyni

Földlakók

Mesterséges költőládákkal segítik a vándorsólymokat

Az E.ON nagyfeszültségű hálózatán elhelyezett mesterséges költőládák igen vonzóak a kerecsen- és vándorsólymok számára – írták a vállalat oldalán.

A vándorsólymok, kerecsensólymok védett madarak, hűségesek egymáshoz, a költőpárok akár egész életükben együtt maradnak. Év közben zsákmány után kutatva bebarangolják a teljes Kárpát-medencét, de tél végén visszatérnek arra a környékre, ahol maguk is kibújtak a tojásból, hogy ott költsék ki a fiókáikat. Saját fészket nem építenek, inkább sziklaüregekben vagy más madarak által épített fészkekben telepednek meg. Február végén, március elején ezért nagy csaták folynak a jobb költőhelyek elfoglalásáért.

A szakemberek által a magasban elhelyezett mesterséges költőládák két oldalról nyitott, 60 X 60 X 60 centiméteres fémdobozok, melyek jól védik a tojásokat és a fiókákat az időjárás viszontagságaitól.

A költőládákat a főelosztó-hálózati szerelők nagyjából 35 méteres magasságban szerelik fel a nagyfeszültségű oszlopokra.

A dobozok alját kilyuggatták és gyöngykaviccsal leszórták, így nem áll meg az esővíz a ládákban. Emellett a villanyoszlopok szerkezetében fészkelő madaraknak a kíváncsi turistáktól sem kell tartaniuk.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és az E.ON együttműködése immár több mint 25 évre nyúlik vissza. A mostani nyolc új költőládával már összesen 93 mesterséges fészek lesz Komárom-Esztergom vármegye nagyfeszültségű hálózatán, ami nagyjából megfelel a madarak jelenlegi igényeinek.

Országszerte 170 kerecsensólyom- és 150 vándorsólyom költőpárról tudnak, és az utóbbiak száma lassan növekszik. A vándorsólymok eszmei értéke példányonként 500 ezer, a kerecsensólymoké pedig 1 millió forint.


Az E.ON munkatársai emellett évről évre közreműködnek a fiókák gyűrűzésében is. Nyár elején, amikor már közel a kirepülés, a szakemberek felmásznak a villanyoszlopokra, és egy szütyőben leengedik a földre a kis sólymokat, hogy a természetvédelmi őrök meggyűrűzhessék őket, majd visszateszik a fiókákat a fészkükbe.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a mesterséges ládákban költő pároknak átlagosan egy fiókával többet sikerül felnevelniük.

Fotók: Facebook / e.on