ÉrzőLény

Élni és élni hagyni

Rovarvilág

Poszméhek fotóival segíthetünk a tudósoknak

Az állatokért felelősséget érző természetbarátoknak számtalan lehetősége adódik arra, hogy tevőlegesen is hozzájáruljanak egy-egy fáj túléléséhez. Van aki rovarhotelt épít, méhlegelővé varázsolja a kertet, más befogadja az “elveszett” házikedvencet. Gyakran hirdetnek a hazai természetvédelmi szervezetek különböző akciókat, melyekkel igyekeznek ráirányítani a lakosság figyelmét egy-egy jelentős állatvédelmi feladatra. Egy ilyen akció a közelmúltban meghirdetett Poszméh Monitoring Program is, melynek keretében a beporzók érdekében végzett kutatásokban segíthetjük a szakembereket.

Aki szeretne részt venni a programban, annak nincs más dolga, mint poszméhekről készült képet küldeni a szakembereknek.

Az akció célja, hogy a beérkező adatok segítségével a szakemberek pontosabb képet kapjnak az állomány létszámáról és elterjedéséről.

A természetvédők kérik, hogy a poszméheket az önkéntes segítők a természetes élőhelyükön fotózzák le, semmiképpen ne fogják be az egyedeket. Egy -egy példányról, ha lehetséges, készüljön oldalról és felülről is kép. Fontos, hogy a hátsó láb jó látható legyen, számos fajnál ugyanis ez segíti a faj meghatározását.

Egy példányról maximum 4 képet lehet feltölteni, képenként legfeljebb 1 MB méretben. A fényképek mellé az elkészítő nevét, az email címét, a helyszín gps koordinátáját, a dátumot és a település nevét kell mellékelni. Amennyiben nincs lehetőség koordináta felvételére, akkor bármilyen földrajzi adatot (dűlőnév, hegy, vízfolyás neve) is meg lehet adni. 

A résztvevők között a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság három értékes ajándékcsomagját sorsolják ki a játék zárását követően.

A játék 2023. október 31-én éjfélig tart, a képeket a [email protected] e-mail címre kell küldeni

A programhoz kapcsolódóan nyereményjátékkal egybekötött akciót hirdettek, amelyben minden természetkedvelő részt vehet.

További információk: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

fotó: Pixabay