ÉrzőLény

Élni és élni hagyni

Egyéb

Szempillantásnyi csodát videóztak a Bakonyban

Főszerepben a dámszarvasok.

Steckl Tamás természetfotós nem mindennapi jelenetnek volt szemtanúja.

Tamást mindig is érdekelte a fotózás, de kezdetben kevesebb ideje volt kedvtelésére. Az időszűke mellett a megfelelő felszerelés borsos ára is nehezítette a fotós karrier kibontakozását. 2015-ben végre sikerült megvásárolnia az első tűkörreflexes gépet, még ugyanebben az évben egy tanfolyamra is beiratkozott.

-A tanfolyam megkezdése előtt – nagyjából 3 hónap alatt – az anyag legnagyobb részét már elsajátítottam az internetről, így sok újat nem tudtak mondani. Alig néhány hétig fotóztam ezután, mert nem találtam a témát, ami lekötne hosszabb távon. Bő másfél évig elő sem vettem a gépet, majd 2021 nyarán egy ismerősöm megkért, hogy készítsek róla néhány lovas képet. Ezt követően kezdtem el tájképeket, napkeltét és naplementét fotózni

-mesélt Steckl Tamás az ÉrzőLénynek.


Az állatbarát 2021 októberében Pilisvörösvár határában is éppen egy napfelkeltés képet készített, amikor a fotózás végeztével visszaindult az autójához. Valamiért úgy érezte, muszáj megfordulni – és jól tette, mert a háta mögött, a réten közel tucatnyi legelésző őzet pillantott meg.

A fotósnak volt annyi lélekjelenléte, hogy lefotózta őket, bár az akkori gép és az objektív erre nem igazán volt alkalmas. A hobbifotós másnap, majd harmadnap is visszament, és az őzeket minden alkalommal ott találta. Két hónapig járt ki a település határába, ezalatt sikerült beszereznie a megfelelő gépet, objektívet, álca ruhát és sátrat.

Azóta Tamás szinte kizárólag vadon élő állatokat fotóz.


A természetbarát másfél héten keresztül megfigyelt egy rókacsaládot. Rüövid idő alatt ténylegesen kézzel fogható közelségbe került az állatokhoz.

Tamás az idei évben a videózás világába is belekóstolt, több rövidebb összeállítást is készített, bár ezeket még kezdetlegesnek érzi. Ennek ellenére a Bakonyalján egy egész napos fotózás során igazán parádés kisfilmet készített.

A mindössze 18 másodperces felvételen belül van egy varázslatos pillanat, amikor a 3 dámszarvas “mozdulatlanul pózolt” a természetfotósnak.

-Ide meghívásra mentem több fotós kollégám társaságában. Reggel nyolckor már kint voltunk az erdőben, és bár jöttek apránként az állatok, ehhez a videóhoz legalább 6-7 órát kellett várakoznom

-magyarázta a fotós

Bár Tamás korábban még sohasem járt azon a helyen, azt tervezi, hogy a jövőben többször is ellátogat majd az erdőbe. A természetfotós több tervet is dédelget, idén leginkább a dámszarvas borjak, a szarvasbőgés és barcogás témái izgatják a fantáziáját.

fotók és videó: Steckl Tamás