A Homokszentgyörgyön élő Balogh Sándor születése óta a természetben él. Az állattenyésztésben dolgozó természetbarátban a gyümölcsösének metszése közben merült fel a gondolat, hogyan lehetne „öko-san” segíteni a kertben élő beporzóknak.

Segítség a növényeknek
A beporzó rovarok alapvető szerepet játszanak az ökoszisztémákban, segítenek a növényeknek a szaporodásban és a fajok sokféleségének fenntartásában, így nélkülük mi sem létezhetnénk. A különféle méhek, darazsak és lepkék miközben táplálék után kutatnak, hordozzák a polleneket a virágok között, ezzel biztosítják a növények szaporodását.
Számos növény kizárólag beporzás révén képes gyümölcsöt termelni, így ezek a szorgos rovarok közvetve az egész emberiség egészséges élelemmel való ellátására jelentős hatást gyakorolnak. Ezért sem mindegy, hogyan viszonyulunk a nélkülözhetetlen munkát végző beporzókhoz.

Kényelmes rovarhoteleket épít
Balogh Sándor műhelyében az első rovarhoteleket saját magának készítette, ám idővel helyi és vidéki óvódák is érdeklődtek nála a darázsgarázsok iránt. Ismerősök mellett magánszemélyek is többször felkeresték, a pontos számát sem tudja, mennyit készített azóta a formás hotelekből.

-Újrahasznosítható faanyagokból építem a rovarszállókat. A „hotelszobák” sokféle anyagból épülnek, cserép, toboz, szalma és kartonpapír mellett számtalan kupak biztosítja az építőelemeket. A lakályos kuckók elejére drótháló kerül, végül a házat lepácolom a védelem végett
-sorolta a paramétereket az állatbarát.

Süngarázs és pillangóház is készül
Megkeresésünkre Sándor azt is elárulta, fő célja a környezettudatosság és környezetvédelem. A rovarbarát szerint fontos, hogy a környezetismeret órákon a gyerekek az elméleti tananyag mellett némi gyakorlati „képzést” is kapjanak, ehhez adnak kiváló lehetőséget a rovarhotelek.
A somogyi mester takaros rovarházaival számos fajnak biztosít menedéket, katicabogaraknak téli szállást, pillangóknak pillangóházat barkácsol.
-A sünöknek a gyümölcsösömben téli telelőt, a repülő emlősöknek denevérodút, számos madárfaj számára többféle költőládát is építettem. A rozsdafarkú, a cinege és a verebek is megérdemlik a törődést
-fogalmazott Balogh Sándor

Fontos a pontosság
Balogh úr műhelyében a kisebb lakások nagyjából 20-30 centiméteresek, de készített már másfél méter magas rovarhotelt is.
Az ügyes kezű természetvédő szerint egy jó rovarhotel elkészítésénél alapvető szempont a megfelelő méretű lyukak megválasztása, ugyanis ezek pontos méretétől függ, milyen fajta, és ivarú rovar fogja elfoglalni a hajlékot. Balogh Sándor hangsúlyozta, célszerű a perzselő napsugaraktól és a csapadéktól védett helyen felállítani a rovarhotelt.
fotók: Balogh Sándor