Dr Kovács Gábor a hortobágyi puszta egyik legfelkészültebb természetvédelmi őre volt – írta a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.
“Megtudjuk-e egyszer, hogy a Hortobágynak mekkora lelke van? Most még csak valamennyit érzünk belőle: némelyik pusztáján erősebben, máshol halkabban visszhangzik bennünk. A Kunkápolnás vízivilágában nagyon intenzíven sugallja valami: itt ezer évek óta nagy természeti erők működnek. Ehhez képest az én itt töltött negyven esztendőcském csupán a felszínét simogatta meg, nyomot nem hagyott rajta, mert azt a terület hagyta bennem.”
-fogalmazott még évekkel ezelőtt Dr. Kovács Gábor, aki hosszú évtizedeken keresztül óvta a Hortobágy élővilágát.
A Hortobágy madárvilágának tudója igazi pusztajáró természetvédelmi őr volt, aki a Debreceni Agrártudományi Egyetem elvégzése után 1976-tól lett a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa. A természetvédő 1977-ig természetvédelmi őr, 1989-ig természetvédelmi területkezelő, majd 1990-től 2012. évi nyugdíjazásáig területi felügyelői beosztásban dolgozott a nemzeti parknál.
Dr. Kovács Gábor (1953-2023) harminchét évig fáradhatatlanul vigyázta nagyiváni őrkerületében a Kunkápolnási-mocsár melletti 5 pusztarész természeti értékeit. Doktori disszertációjának témája a hortobágyi halastavak madárvilágának dinamikája volt.
A pusztához fűződő erős érzelmi kötődése és tudásvágya révén gyűjtött hatalmas ornitológiai ismeretanyag mellett a Hortobágy növénytani értékeinek, néprajzának, helyneveinek is pótolhatatlan ismerőjévé vált.
Közel hatszáz madártani publikációja jelent meg hazai és külföldi tudományos folyóiratokban, szaklapokban, részt vett tudományos kutatásokban, szakkönyvek megírásában.
![](http://192.168.0.16:8282/wp-content/uploads/2023/07/hnpi-1.jpg)
Dr. Kovács Gábor munkássága mellett a természetfotózással művészi rangra emelte a madárvilág és a hortobágyi táj értékeinek, szépségeinek bemutatását. Káprázatos fényképei nagyban segítették, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park elnyerte a Világörökség címet.
A puszta mélységes ismeretét és szeretetét közvetítő, négy évtizednyi képanyagát három önálló kötetté formálta, valamint 15 másik könyv társszerzője volt. A Hortobágy madárvilága című könyvben 92 faj-fejezet megírása fűződik a nevéhez és az élőhelyfotók többségét maga készítette.
1974 óta volt tagja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek, 1993-tól a Hortobágy Természetvédelmi Egyesületnek. 1989-es megalakulása óta vett részt a Magyar Természetfotós Szövetség munkájában.
Dr. Kovács Gábort a természet védelméért végzett munkája elismeréseként „Emberi környezetért” díjjal, Chernel István emlékplakettel, Pro Natura emlékplakettel és Pro Natura díjjal tüntették ki.
fotók: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság