Sikerült bebizonyítani a daru zalai költését – írta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park.
A daru hajdanán gyakarn költött Magyarországon, de fészkelő fajként 1910 körül kipusztult. Utolsó ismert költése a Nagyberekben volt, amely terület jelenleg a nemzeti park működési területének része.
Vonuló madárként azóta is tízezres nagyságrendben mozog hazánkban, elsősorban az Alföldön. A vonulók száma az utóbbi évtizedekben folyamatosan emelkedett, napjainkban meghaladja a százezret.
Átnyaraló, hosszabb ideig egy-egy területen tartózkodó madarakat is megfigyeltek, mégis szenzációszámba ment, amikor 2015-ben sikerült bizonyítani a daru költését, mely a Marcal-medencében történt. A daru 2020-tól a Rába mentén is költ, idén pedig Zalában sikerült bizonyítani a madarak fészkelését.
Amennyiben a nagy testű madarak megfelelő táplálkozóhelyeket – amilyen a kukoricatarló – találnak, leszállnak és hetekig is egy-egy helyen maradnak.
Bíró Attila a Sab-Agro Kft. állatgondozója hívta fel a nemzeti park munkatársainak figyelmét egy folyamatosan a Válicka völgyében tartózkodó darupárra. Májusban a tojó eltűnt, de párja továbbra is szem előtt volt, majd júniusban feltűnt mindkét madár.
Először a magas növényzetben nem látszottak a fiókák, de később a természetvédőknek sikerült lefotózni a fiatal madarakat.
fotók: Schneidler Viktor / Balaton-felvidéki Nemzeti Park