ÉrzőLény

Élni és élni hagyni

Földlakók

Agyrázkódást szenvedett a csöpp jégmadár, de megmentették

Csodaszép kis jégmadár érkezett Délegyházáról a közelmúltban a dunaharaszti madármentőkhöz – írta a Tollas Barát Madármentés.

A kis jövevény nekirepült egy ablaknak, emiatt egy közepesen erős agyrázkódást kapott.

“Ilyen esetekben pár órás pihentetést szoktunk javasolni, sötétben. Nem feltétlenül kell hozzánk kerülnie a madárnak, akár a megtalálónál is kiheverheti az ütközést. A jégmadár viszont ebben az esetben hàrom óra elteltével sem lett jobban, ráadásul sötét is lett odakint, így nem lehetett volna elengedni. Az agyrázkódás ellenére a kis madárnak ennie kellett. Ilyenkor maguktól nem szoktak enni, és könnyen félrenyelhetnek. Az agyrázkódást szenvedett madarat csak szakértő kéz tudja megetetni

– mesélte az ÉrzőLénynek Kovács Klári, a madármentők vezetője.

Az állatbarátok a madarat annak rendje módja szerint megetették. A jégmadár B1 vitamint is kapott, így az idegrendszere is hamarabb regenerálódhat majd. Amíg megerősödik, nyugodt helyen pihenhet az állat. Általában két-három nap alatt még az erősebb agyrázkódásból is felépülnek a madarak, de sajnos előfordul az is, hogy 3-4 napos gondozás ellenére is elpusztulnak.

A madármentők mindig megvárják amíg az állat egyedül táplálkozik, “kitisztul” a tekintete, emellettt repülni és felemelkedni képes. Ez nagyon fontos, mert az ablaknak repülés során esetleg megsérülhet a madár szárnya.

Ha minden rendben van, akkor a felgyógyult állatot ugyanoda szokták visszajuttatni, ahol megtalálták, így a mentett állat a saját csapatával együtt folytathatja a vonulást.

Fotó: Facebook / Tollas Barát Madármenés