ÉrzőLény

Élni és élni hagyni

Spiritualitás

Magyarországon a természetvédelem szélmalomharc

Szentesi Attila a Körös-Maros Nemzeti Park önkéntese, aki munkájával segít a park munkatársainak. Megkeresésünkre mesélt szerteágazó feladatairól, a madarak szépségéről, természetfotózásról és a hazai természetvédelemről.

Szentesi Attila Békéscsabán született, jelenleg Vésztőn él. A természetvédő “civilben” bútorasztalos, de az utóbbi időben gépkezelőként dolgozik, és szabadidejében a pusztát járja.

Hogyan érkezett meg” az életébe a természet iránti vonzódás?

Kisgyermek voltam, úgy legfeljebb hat éves, amikor az első küszt fogtam egy holtágon. Akkor kezdődött. Minden elkezdett érdekelni, ami élt és mozgott. Renszeresen jártam horgászni, édesapámmal vadászni. Apám nagyon sok mindent tanított nekem, emellett nagyon furcsa megnyilvánulásaim voltak, mint például cserebogarakat fogtam és dobáltam a denevéreknek.

Teltek, múltak az évek, majd 2013-ban vettünk a párommal egy tükörreflexes fényképezőgépet, hogy minél jobb minőségben tudjam megmutatni a kirándulásaikon készült, – akkor még javarészt – tájképeket. Ezután lett egy 70-300-as telém is a vázhoz, így már jóval több állatot tudtam “közelebb hozni”, a természetfotózás lett az első számú szabadidős tevékenységem.

Mióta vállal önkéntesen feladatokat a természetvédelemben?

2015-ben ismerkedtem meg Tóth Imre barátommal egy bakancsos túrán, Mágoron, a védett gyepen. Azóta minden évben megcsodálom a túzokok dürgését, figyelem, számolom a madarakat. Ekkor mutatta meg nekem Imre a hamvas rétihéják fészkelő helyüket – miután megmutattam Neki egy hím példányról készült fotóm.

Hol és milyen tevékenységekkel segít a nemzeti park munkatársainak?

A lehető legtöbb megfigyelést próbálom feljegyezni a madarakról, javarészt ragadozókról. Ebből a szempontból jó helyen lakom, költ felénk túzok, rétisas, parlagi sas, kerecsensólyom, hamvas rétihéja és az idén négy pár réti fülesbagoly, hogy csak a fokozottan védetteket említsem. Kellő távolságról nézem a madarakat, zavarás nélkül (leginkább autóból).

Mely fajok állnak legközelebb a szívéhez?

A hamvas rétihéja. A vadászata, ahogy billegve, inbolyogva fürkészi a talajt, majd lecsap a fű közé a zsákmányára, inkább hasonlít egy jól koreografált táncra, mintsem a mindennapi betevő megszerzésére.

Láttam a madarakról készült pompás természetfotóit. Mit ad Önnek a madarak fotózása, megfigyelése?

A megfigyelésekkel nagyon sok érdekes vagy akár ismert viselkedést lehet tapasztalni, akár nászrepülést, akár egy revírvédő “légicsatát”. A fotózás ilyenkor nincs előtérben, hiszen a távolságra mindig nagyon figyelek, ami elég nagy ahhoz, hogy ne tudjak jó képeket készíteni. A fényképezőt olyankor veszem elő, amikor “rámrepül” a szemmel tartott alany. Ekkor előny, hogy ha autóban ülök viszonylagos takarásban.

Hogyan látja a hazai természetvédelem helyzetét és jövőjét?

Szélmalomharc a különböző politikai és gazdasági érdekekkel. Ezt tovább nehezíti a társadalmi nihil. A civil összefogás pedig jó fegyver lenne akár egy értékes élőhely megóvásában, de a kényelem és lustaság sajnos nagyon általános jelenség.

Mit üzenhetnénk a természet és az állatok iránt felelősséget érző embereknek?

Nem szabad feladni a célokat, legyen az egy vizes élőhely, erdő vagy szikes gyep megóvása. A gyerekek bevonása a természet megismerésébe, védelmébe nagyon fontos, hiszen ők a legfogékonyabbak. Az oktatással nagyon jó eredményeket lehet elérni.

Fotók: Szentesi Attila