ÉrzőLény

Élni és élni hagyni

Földlakók

Kezdődnek a darulesek a szegedi Fehér-tónál

Október 21-től, több alkalommal az ősz egyik leglenyűgözőbb természeti látványosságában lehet részünk a szegedi Fehér-tónál – írta a szeged365.hu.

A napokban indulnak az őszi darulesek.

Az őszi madárvonulás idején fél Európa daruállománya érinti útja során a magyar Alföldet. Az idén már októberben megdőlt az egy időben itt tartózkodó darvak száma több mint 180.000 példánnyal. A Hortobágy felől érkező darvak száma a vonulás tetőpontján elérheti a 40-50 ezret a Szegedi Fehér-tónál. Nem véletlen, hogy ilyenkor szervezik meg a daruleseket, melyek során a tórendszer megfelelő pontjain várhatjuk be a darvak érkezését.

Tokodi Béla, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád megyei titkára a portálnak korábban elmondta, 20-25 évvel ezelőtt már annak is örülhettünk, ha néhány ezer példány megjelent hazánkban a gyönyörű madarakból.

Az utóbbi 15 évben a madarak állományszámának növekedésével a darvak vonulási útvonala is változott. A szakember szerint novemberben a szegedi Fehér-tónál évről évre akár 30-40 ezer példányt is láthatunk ezekből a madarakból.

A darvak a Fehér-tónál azért tartózkodnak, mert a Kiskunsági Nemzeti Park részét képező tájvédelmi egység védett terület, ami biztosítja a vonuló madarak nyugalmát. Kedvelt helyeik a sekély, vízzel borított szikes tavak.

Nagy csapatokban éjszakáznak a szegedi Fehér-tónál is, hiszen itt a legbiztonságosabb számukra az éjszakát eltölteni. A ragadozók, mint a róka, vagy aranysakál itt nehezebben férnek hozzájuk, valamint idejében meghallhatják közeledtüket.

A következő darules túra 2023. október 21-én 15.45-kor kezdődik és körülbelül naplementéig tart. A programokról további információk itt elérhetők.

Fotó: Facebook / Csodálatos Tisza-tó