Kedves, igaz történetről írt a Duna-Ipoly Nemzeti Park.
Kagyerják Pál természetvédelmi őr egy szép nyári reggelen éppen az ipolyvecei rét déli oldalán dolgozott, amikor a nyári tőzike 16 virágzó tövét észrevette. Feladatának elvégzése után hűséges kollégájával, a sokszorosan díjnyertes kutyussal, Parázzsal visszament alaposabban szemügyre venni a helyszínt.
Miközben az ébredő természet hangjait hallgatta, a drótszőrű magyar vizsla izgatott lett, három lábon állva maga elé mutatott a magyar kutyatejes, sásos fűben. A természetvédelmi őr egy vadra gondolt, de nem látott semmit, azonban a kutya nem tágított még akkor sem, amikor Pál tovább indult.
A makacs eb még a sípszóra sem hallgatott, így a természetvédelmi őr négykézláb, tüzetesen átfésülte a helyet.
Rövid kutakodás után két sás tő avult tövében meglátott egy farokszerű tollbokrétát. Óvatosan rámarkolt és legnagyobb megdöbbenésére előhúzott egy harist.
A haris (Crex crex) Magyarországon kisszámú fészkelő. Hazai állománya hosszú távú vonuló, telelőterülete Délkelet-Afrika. Fészkelőállománya 500 – 1600 “éneklő” hím volt (2014–2018, szakértői becslés alapadatok alapján). Fészkelőállományának trendje mérsékelten csökkenő (1999–2021). Magányosan él, tápláléka főként vetőmagokból, gabonából és apró gerinctelenekből áll.
A természetvédelmi őrnek Homoki Nagy István filmjében szereplő Galántai Lelovich Gyuri bácsi mondata jutott az eszébe: “a jó madarásznak mindig van a zsebében jelölő gyűrű”.
A természetvédő a madarat meggyűrűzte, lefotózta, majd szabadon engedte. A történet a négylábúnak is hepienddel zárult, hiszen Parázs jutalomképpen a természetvédelmi őr mindkét szendvicsét megkapta.
Fotó: Duna-Ipoly Nemzeti Park / Kagyerják Pál és Pixabay