Igaz történet egy állatbarát hölgyről, akit rabul ejtett a természet szépsége.

Miskolczi Tímea Panny 2013 szeptemberében indította útjára a Varázslatos természet blogját azzal a céllal, hogy fotóin keresztül másokkal is megoszthassa a természet szépségeit, az erdők, mezők ösvényein átélt élményeket. Kezdetben a fotók kapták a főszerepet, majd rövidke történeteket mellékelt a felvételekhez. Ahogy az idő haladt, egyre hosszabbak lettek az élménybeszámolók.

“Szerettem volna, ha a természet szépségeire fogékony olvasók át tudják élni azokat a pillanatokat, amelyeknek én is részese lehettem. Abban reménykedem, hogy az olvasó is azt érezheti, hogy ott ballag mellettem az erdő rengetegében, a mezők végtelen ösvényein. Szeretném, ha ő is hallhatná a madarak gyöngyöző énekét, az erdei kispatak fecsegő hangját, a száraz avar zizegését, az esőcseppek és a hópihék kacagását. Ő is velem együtt bujkáljon a bokrok ágai között, maga előtt lássa a naplemente vagy a napkelte csodáját, a vadszederbokor mélyéből előbújó vaddisznót, vagy épp a szarvastehenet, ahogy borját szeretgeti, tisztogatja. A célomat pedig, ami a mai napig vezet az utamon, úgy érzem, elértem”

– vallott Tímea küldetéséről az ÉrzőLénynek.

Az írás annyira fontos lett a természetfotós számára, hogy elkezdett egy másik utat is járni. A meseírás útját, melynek eredményeképpen a gyerekek is meg tudják ismerni a természet szépségét és azt a rengeteg kincset, szép pillanatot, amit előttük is feltár. Így született meg az első könyv kézirata, melynek a mókusok és az erdő lakói a főszereplői. Alkotásról, természetközeli élményekről és állatokhoz fűződő kapcsolatáról mesélt Miskolczi Tímea Panny az ÉrzőLénynek.

Káprázatos természetfotókat készít, és kedves történeketet mesél az embereknek. Mit jelent Önnek az írás, a mesék világa?

Izgatottan írtam és osztottam meg az olvasókkal első mesémet, ami két évvel ezelőtt született. Decemberben, 14 napon át, egészen Szentestéig egy-egy mesét tettem közzé az oldalon, fotókkal gazdagítva, mintegy ajándékot hálám jeléül, hogy velem tartanak kedves olvasóim varázslatos világomba. Nagy örömömre annyira szerették, hogy elindítottam az Erdő meséje sorozatom, majd a Mesél az erdő – Csillike kalandjai című írásokat.

A mesék a valós világot tükrözik, éppen azt, ami a természetben zajlik, csak a gyerekek nyelvére fordítva, és minden szereplőnek nevet adva. Csillike a széncinege. Vörösbegy Benő, Ökörszem Ödön, Harkály Herold, Szajkó Kázmér, Róka Regő, Sün Samu és a többiek számos szerepet kapnak bennük. 

Az olvasók szívesen osztják meg gyermekükkel, unokájukkal, de sok tanárnő és óvónéni is írt már nekem, hogy a gyermekeknek olvassa tanórán vagy épp altatás előtt.

Számomra nagyon fontos, hogy a természetnek a hírét vigyem, hogy minél többen szeressék, tiszteljék, megismerjék és vigyázzanak rá. Az a legnagyobb boldogságom, ha ezzel másoknak is örömet, kedves pillanatokat, megnyugtató perceket tudok szerezni. Bízom benne, hogy egy-egy történet, mese olvasása közben kiléphetnek a zajos, sietős világból, egy kedves kis erdőbe, az Öregerdőbe cseppenve, ahol a békesség, a nyugalom és a szeretet honol. 

Fotó vagy írás? Mindkettőben otthonosan mozog. Melyik a kedvesebb Önnek?

Nagyon nehéz kérdés, mert mindkettő életem fontos része. Választani nem tudnék közülük, mert a fotók mutatják meg azt, amiről írok. Sokan jelezték felém, hogy a fotóim alapján tudják az állatokat, a virágokat, a rovarokat azonosítani, alaposan szemügyre venni, így a mesék és a történetek átélhetőbbé válnak. 

Az állatok bűvöletében, mondhatni köztük él. Melyek a kedvenc állatai?

A mókusok nagyon nagy kedvenceim, nekik örökké hálás leszek. Szotyinak, a mókus anyukának köszönhetem az első mesém megszületését, az első kéziratom létrejöttét. Ő az én örök múzsám. Imádom a vaddisznókat, minden madarat, a rovarokat. Választani nem tudok, mert mind közel áll a szívemhez, talán azért, mert tisztában vagyok azzal, hogy mindannyian a természet részei, és én úgy szeretem és fogadom el a természetet, ahogy az teremtve lett. 

Magyarország mely vidéke a legkedvesebb?

A lakóhelyemet (Somoskőújfalut) körbeölelő erdőség a legnagyobb kedvencem. Ismerem az erdő minden zugát, a fákat, a bokrokat. Tudom, hol lapulnak a madarak fészkei, a fák törzsén az odúk, melyik virág hol bontogatja a szirmait.

De van egy másik kedvenc helyem is, ahol a végtelen mezők terpeszkednek, ahol a bokor sűrűje temérdek madár takaros fészkét rejti. Ez egy teljesen más világ, mint az erdő rengetege. Más madárfajokban gazdag, akik épp úgy, mint erdei társaik nagyon közel állnak hozzám. Ide is gyakran ellátogatok. Mindig izgatottan várom a téli madárvendégek megjelenését, a költő madarak visszatérését, amikor beköszönt a kikelet. Ismerem őket, figyelem a szokásaikat, viselkedésüket, és ezekből az elményekből születnek meg az igaz mesék, a számomra oly fontos történetek. Ezeket egyébként először a naplómba lejegyzem. Nekem minden áldott nap fontos, a természetben látott eseményeket rögzítem.

Egy-egy fotóját nézve kézzel fogható közelségbe kerülünk az érző lényekhez. Hogyan képes ennyire közel férkőzni az állatokhoz?

Ez nehéz kérdés, de a válasz egyszerű. Türelemmel kivárom a pillanatot, tisztelve őket. Megárzem, mikor jön el az a perc, amikor a bizalmukba fogadnak. Nincsen álcaruhám, nincsen semmilyen praktikám. Egyedül a feléjük áradó szeretet, tisztelet és a türelem az, ami sok szép pillanatot és élményt terem. 

Hogyan teszi “állatbaráttá”, fotózásra alkamasabbá a kertet? Hogyan lehet állatokkal megtölteni egy portát?

A kulcs a természetesség. Ez hosszú évekre nyúlik vissza. Amikor a falu szélére költöztünk, az erdőkapcsolatos telket már akkor a madarak csivitelése, a mókusok fürge mozgása töltötte be. A kert mögött hatalmas erdőség terül el. Egyetlen titkot rejt az állatbarát kert, hogy a természetesség uralkodjon benne. Buja bokrokkal, szép kort megélt fákkal, örökzöld fenyőkkel gazdag a kert. A fák levelei, amik ősszel lehullanak az élővilág javát szolgálja, a termések a fákon ugyancsak értük terem, így sok mókus és madár éli napjait velünk. Lehet sokak arcára mosoly ülne ki, ha tudná, hogy a diót, amit minden ősszel összeszedünk a téli hideg hónapok alatt egy az egyben a madaraknak és a mókusoknak adjuk vissza, beosztva, minden áldott napra. A fákon a cseresznye, a meggy, az alma, a szilva értük is terem, amit elérünk az leszedjük, de a fák magasabb ágainak a termése csak az övék. Többek között ezeknek a termések köszönhető, hogy kertünk állandó lakója az erdei pele, a sün és családja, a madarak, a mókusok, de olykor a borz vagy a nyest is szívesen betér lakmározni a finom csemegékből. Rókamama és kölykei is nagyon szeretik az érett cseresznyét ropogtatni.

A kert minden erdőlakó előtt nyitva áll. Ami a miénk az az övék is, nem sajnálok tőlük semmit, nekem az a boldogság, ha láthatom őket és tudom, hiányt nem szenvednek semmiben. A sűrű bokrok a fészkelésüket segíti, a fák leveleinek a fonákja, a törzs repedései, az ágak hónaljai is rengeteg betevőt rejtenek egész évben, melyek között korhadó fák is vannak. Ezek is a madarak javát szolgálják. A késő őszi időszaktól -, ahogy az időjárás is diktálja – etető várja az éhes csőröket, a korgó gyomrokat, no meg persze mindig friss víz. 

Az erdőről korhadt gyökereket, fákat, kidőlt mohás törzseket, sok rést, repedés rejtő fadarabokat hoztam és hozok egy-egy túra után. Mindig megtetszik valami, ami tudom, hogy a madarak kedvére való lesz. Ezekből a kincsekből készült el a harkálykert, ami a fakuszok, a nagy és közép fakopáncs, a zöld és hamvas küllő vagy épp a csuszka javát szolgálja. Az ökörszem kastély az aprócska testű, folyton-folyvást rejtőzködő ökörszemnek készült, vagy az ugyancsak rejtett életmód és szerény Vörösbegyek, aki kerüli a többi madár társaságát.

De tanyát vert már benne az erdei egér is, valamint a cinegék, a csuszkák is szívesen bujkálnak az ágak, gallyak sűrűjében. A sünnek készítettem sünvárat, valamint mesterséges odúk is várják a téli időszakban a pihenni térő vendéget, egyikben például az idén napvilágot látott nagy fakopáncs lakik, aki már augusztusban kisajátította a védett hajlékot. 

Az így kialakított kert rengeteg számomra kedves pillanatot, élményt rejt, ahol a madarak télen is a kezem mellett röppenek, ha viszem nekik az eleséget, és hagyják, hogy akár közeli fotókon is megörökítsem őket.

Hogyan készül a télre a kis kedvencekkel?

Idén új odúkat tettem ki a kertbe, hogy a védett éjszakázó helyüket gyarapítsam. Emellett újabb fákkal bővült a harkálykert és az ökörszem kastély. A fák, bokrok lehullott levelei a földön pihennek, várva a védelmükbe bújó téli vendégeket, a fák tövében levélkupacok állnak, akárcsak a kerítés mellett. Ez mind sokféle rovart rejt, így a téli időszakban is természetes táplálékhoz tudnak madárvendégeim jutni. Ez fontos a számukra, és a fajgazdagságot növeli. Nincs “patika rend” a kertben, csak a természetesség. Az erdő folytatása a birodalmunk, ahol az élőlények igazán jól és otthon érzik magukat. 

Mit jelent Önnek az újságírás és a fotózás? Mit ad maga az alkotó tevékenység?

Ha röviden kellene megfogalmaznom az életem, akkor azt mondanám, hogy a napjaim elképzelhetetlenek írás és fotózás nélkül. Szeptember óta a Sokszínű vidék munkatársa vagyok. A felkérés hatalmas megtiszteltetés a számomra, és a mai napig kicsit olyan, mintha egy álomba cseppentem volna. A napi teendők mellett, ha csak a kertbe jutok is ki, akkor ott várnak kis barátaim, akiket meg tudok örökíteni. A blogomon, ami a Varázslatos természet nevet viseli, mesélni is tudok róluk. Írni általában éjjel írok, amikor a kisfiam pihenőre tér, mert napközben az időm nagy része a munka mellett az övé. Így az írás várat magára, de nem marad el, mert kikapcsol, megnyugtat és végtelenül szeretem. 

Sokoldalú és kreatív állatvédő. Mit tanácsol az Önhöz hasonló, állatbarát alkotóknak?

Nehéz tanácsot adni, de úgy érzem, ha tisztelettel, odafigyeléssel, értő füllel és éber tekintettel járjuk az utunkat, vagy figyeljük a saját kertünkben történő mozzanatokat, akkor dúskálni fogunk az élményekben. Ezeket az élményeket pedig ne hagyjuk megkopni: örökítsük meg vagy vezessünk naplót, amit évek múltán nagyon jó érzés elővenni és felidézni az elmúlt pillanatokat. 

Mi a hitvallása az életben?

Élni és élni hagyni! Békés egymás mellett élést! Elfogadni a természet rendjét, nem kérdőjeleket tenni, mi miért történik, hiszen a természet egy varázslatos világ, aminek megvan a rendje, ahol minden okkal történik. Tisztelni a lakóit és türelemmel várni. Amit meg akar nekünk mutatni a természet, azt meg fogja mutatni, aminek pedig nem jön el az ideje, abba beletörődni, és amikor majd eljön és megadatik, akkor hálásnak lenni érte. 

Alkotói munkámat ez a Mikszáth-idézet hűen tükrözi:

 “Aki az erdő fáitól, a sziklától, a zuhogó pataktól és a vándorló felhőktől kéri kölcsön a gondolatokat, az nem is fogy ki soha belőlük.”

Úgy gondolom, minden napnak kell hogy legyen egy aprócska csodája, mely megérinti a lelkedet és emlékét a szívedbe zárja! 

Fotók: Miskolczi Tímea Panny

Kiemelt kép: Hegedűs Márk