Letenyén látták a Csákánydoroszlóban meggyűrűzött gólyát – írta az Őrségi Nemzeti Park.
A madarászok folyamatosan gyűrűzik a madarakat, a jelölőgyűrűk segítségével később könnyen beazonosítható egy-egy állat. A gyűrűkön található számsorok leolvasása után pontos képet kaphatnak a madarak mozgásáról, vándorlásáról.
Június végén nyolc fészekben összesen 20 gólyafióka kapott egyedi jelölést az Őrségi Nemzeti Parkban.
Azóta a fiatalok jó része elhagyta a fészkeket és kisebb-nagyobb csapatokba verődve készülnek az előttük álló vándorútra. A csákánydoroszlói Vasút utca és a Várkör utca sarkán álló fészekben gyűrűzött egyik madarat a természetvédők azonosították 2023. augusztus 17-én reggel a letenyei határátkelő melletti tarlón.
A kék színű, HFLU kóddal ellátott gyűrűt viselő madár 72 másik gólyával (köztük más gyűrűs példányokkal, amelyeket Magyarországon és Szlovéniában jelöltek), illetve 40 nagy kócsaggal időzött egy árvíz utáni kiöntésen. A fiatal fehér gólya légvonalban 62 kilométert tett meg a fészektől a megfigyelés helyéig.
Korábban már írtunk róla, hogy napokon belül megkezdik a fehér gólyák többezer kilométeres vándorútjukat afrikai telelőhelyeik felé.
Fotó: Őrségi Nemzeti Park