Időről időre felröppen a hír arról, hogy egzotikus állatra bukkantak Magyarországon. Az ékszerteknős bár nem őshonos idehaza, szinte már megszokott látvány a köveken sütkérezve. Az ember számára veszélytelen ékszerteknősök mellett a távoli kontinensről behurcolt észak-amerikai aligátorteknős az eredeti élőhelyén olykor még az emberre is veszélyt jelent. Mindezek ellenére Farkas Balázs teknősszakértő szerint a közösségi médiában sokszor torz, és tudománytalan képet festenek a fogságban tartott, majd felelőtlenül szabadon engedett egzotikus hüllőkről. A szakembertől választ kaptunk kérdéseinkre, többek között arra is, mekkora esélye van hazai vizekben a “hívatlan vendégnek” az őshonos mocsári teknőssel szemben. Farkas Balázs azt is elmagyarázta, mi a teendő, ha számunkra ismeretlen faj példányára bukkanunk a tóparton.

Mi lehet az oka az idegenhonos fajok elszaporodásának Magyarországon? 

Vörösfülű ékszerteknősöket már az 1960-as években is hoztak be Magyarországra, de igazán tömegesen csak az 1980-as évektől kezdték el importálni őket. Mivel még a szakkereskedők sem tudták, hogyan kellene az igényeiknek megfelelően elhelyezni és etetni az állatokat, a zömük heteken belül beteg lett és elpusztult. Az ismeretek bővülésével aztán a túlélési mutatók is javultak, és egyre több példánynak sikerült kinőnie súlyosan alulméretezett férőhelyét: általában ez volt az a pillanat, amikor a gazdáik a szélnek eresztésük mellett döntöttek. A kínálat azóta folyamatosan bővül, így egyre több idegenhonos faj kerülhet ki a szabadba, amivel a szaporodóképes állományok kialakulásának esélye is nő. A vörösfülű ékszerteknősök forgalmazásának 1997-es betiltása bizonyos értelemben kontraproduktív volt. Nemcsak azért, mert a tulajdonosok a kilátásba helyezett büntetéstől tartva inkább megszabadultak kedvenceiktől, hanem mert a kereskedők egyéb, a természetes vizeinkben még kevésbé kívánatos (al)fajokra váltottak.

A másik lehetséges magyarázat, hogy a közösségi oldalakra feltöltött megfigyelések egyre nagyobb figyelmet kapnak. Számos platform gyorsan átveszi őket, mégpedig visszakövethetetlenül, az eredeti forrás megjelölése nélkül – akár ugyanazt a hírt évről-évre friss szenzációként tálalva, torzítva és félreértelmezve. Azért, mert valamelyik horgásztó partján sikerül meglepni egy tojásrakásra készülő nőstény ékszerteknőst, még nem biztos, hogy a tojások ki is kelnek. Mocsári teknősöknél a fészekpredáció mértéke hazai adatok szerint helyenként akár a 100%-ot is elérheti. Az utódok hosszú távú túlélése szintén erősen kérdéses.

Magyarország bizonyos vidékein a középkortól fogva jobbágykötelesség volt a teknőstavak létesítése és fenntartása, sőt még Nyugat-Európába is vittek a „hal” kategóriába sorolt, ezért böjt idején is korlátozás nélkül fogyasztható mocsári teknősökből. A magyar háziasszonyok azonban a Délvidékről származó szárazfölditeknősöket is szívfájdalom nélkül feláldozták a kulináris örömök oltárán. A piacról hazacipelt áru néha elszökött, és hosszabb-rövidebb ideig akár kisebb kivadult populációkat is alkothatott. Így került fel a görög teknős a Budai-hegységből, az Ipoly-völgyéből és Losonc környékéről a hazai faunalistákra.

Mely élőhelyek az érintettek, területileg mely országrészek, és vidékek?

Az egzotikus állatok tartása elsősorban a magasabb jövedelemmel rendelkező, többet fogyasztó városi lakosság körében népszerű. Statisztikai adatok szerint Közép-Magyarországon a legnagyobb, Észak-Magyarországon pedig a legkisebb a hobbiállattartók aránya. Nem véletlen, hogy jellemzően városi és városszéli víztestekben, de legalábbis emberek által frekventált, bolygatott vizes élőhelyeken (például horgász- és halastavakban) találkozhatunk idegenhonos teknősökkel. Közönséges ékszerteknősök jelenlétét eddig száznál is több hazai víztestből jelezték.

Hogyan és honnan kerültek be a “hívatlan vendégek”?

A leggyakoribb, hogy amikor egy hobbiállat kinövi a férőhelyét vagy a gazdája megelégeli a gondozását. Például előfordul, hogy valaki ajándékba kap teknőst, amivel nem tud mit kezdeni, és szabadon engedi egy alkalmasnak vélt helyszínen. Ritka, de nem példa nélküli, hogy az állatok maguktól szélednek szét, kimásznak a kerti tóból és felfedezőútra indulnak. Tudomásom szerint eddig a közönséges ékszerteknős alfajain, valamint a hieroglifás, a floridai és a Nelson-ékszerteknősön kívül a közönséges és az ouachitai tarajosteknős, a sötét víziteknős, a kínai háromélűteknős, a kínai lágyhéjúteknős, az (észak-amerikai) aligátorteknős, a közönséges pézsmateknős és a görög teknős magyarországi előfordulására vannak fotókkal hitelesített adatok.

Melyek a legveszélyesebb fajok, és miért ők?

Ökológiai szempontból azokat a mérsékelt övi fajokat tekinthetjük veszélyesnek, amelyek könnyen alkalmazkodnak a magyarországi éghajlati viszonyokhoz és a természetüknél fogva vegyes táplálékot fogyasztanak. A közönséges ékszerteknős alfajai, valamint a kínai csíkosteknős tipikusan ilyenek. A nagyobb termetű aligátorteknősök az ökológiain túlmenően fizikai kockázatot is jelenthetnek, de ennek mértéke lényegesen kisebb, mint amivel az újságok riogatnak. Őshazájukban, Amerikában sem megszokott dolog, hogy aligátorteknősök emberre támadnának, és akkor is csak a szárazföldön harapnak, ha bántják vagy megpróbálják megfogni őket.

Hogyan lehetséges szubtrópusi fajnak meghonosodni Magyarországon? Hogyan képes monduk egy aligátorteknős túlélni a kontinentális éghajlaton?

Az aligátorteknős (pontosabban a közismert észak-amerikai aligátorteknős) nem szubtrópusi faj, eredeti elterjedési területének északi határa a Nagy-tavak kanadai vízgyűjtő területe. Nemcsak, hogy nem melegigényes, de egyenesen a leghidegtűrőbb teknősfajok egyike. A jég alatt is aktív, sőt néhány óráig azt is elviseli, ha keményre fagy. Érdekes módon még az amúgy trópusi vidékeken honos dél-amerikai aligátorteknős is kibírja a „telet” a quitói állatkert tavában, ahol rendszeresen 5 °C alá süllyed a hőmérséklet. Az angolul „alligator snapping turtle”-nek nevezett faj magyar neve keselyűteknős. A magyarul északi vagy közönséges aligátorteknősnek hívott faj angol neve „common snapping turtle”.

Hogyan reagálnak a mocsári teknősök egy invazív teknősfaj megjelenésére?

Különbséget kell tennünk az idegenhonos és az inváziós vagy özönfajok között. Az előbbiek olyan fajok, amelyek egy adott környezetben nem őshonosak, az utóbbiak pedig olyan idegenhonos fajok, amelyek egy új környezetben képesek ott az őshonos fajok kárára tartósan megtelepedni. Ahogy már említettem, az idegenhonos fajok többnyire emberek által gyakran látogatott élőhelyekre kerülnek ki, ahová általában a mocsári teknősök sem maguktól jutottak el, és ahol ők sem feltétlenül érzik jól magukat.

A sokak által példaértékűnek tartott Feneketlen-tó Budapest XI. kerületében a legkevésbé sem ideális élőhely. Az alsó vízrétegek gázosodásra hajlamosak – ami a normális esetben az iszapban telelő teknősök pusztulásához vezet -, a tóban kevés a táplálék, a partján pedig az alkalmas napozó-, illetve tojásrakóhely, miközben minden irányból intenzív a zavarás. Számomra erősen kétséges, hogy az ékszerteknősök egy ilyen környezetben képesek volnának tartósan megtelepedni és invazívvá válni.

Irodalmi források szerint a közönséges ékszerteknősök nagyobb testméretük és agresszívebb viselkedésük révén lehetnek a mocsári teknősök vetélytársai: nemcsak a napozóhelyekről, de a táplálék mellől is elzavarhatják őket. Élősködőik (vérparazita laposférgek) a mocsári teknősökben is megjelenhetnek és komoly téli elhullást eredményezhetnek. Más egzotikus teknősfajok egyelőre nincsenek jelen olyan sűrűségben, hogy érezhető hatást gyakorolhatnának a környezetükre.

Mit tegyünk, ha ismeretlen, vagy “gyanús” faj példányára bukkantunk?

A hatályos törvény szerint az adott terület tulajdonosának, használójának vagy vagyonkezelőjének kötelessége védekezni az idegenhonos inváziós fajok ellen. Első körben tehát őt kellene értesítenünk, ha ismeretlen vagy „gyanús” faj példányára bukkanunk. Amennyiben ez túlzottan körülményes volna, és biztosak vagyunk abban, hogy nem mocsári teknőst találtunk, megpróbálhatjuk begyűjteni és leadni valamelyik természetvédelmi mentőhelyen.

Az állatkerteknek és a természetvédelmi őrszolgálatoknak hivatalból be kell fogadniuk az ilyen példányokat. Egy időben a különféle alapítványi működtetésű állatmenhelyek és az Oázis kertészetek is átvették őket, de ezek kapacitása véges. Az uniós jegyzékben csak a közönséges ékszerteknős szerepel, a magyar törvények azonban egyéb fajok (díszes ékszerteknős, aligátorteknős) tartását és kereskedelmét is tiltják, így ezeket engedély nélkül mi sem vihetjük haza. Habár a védett természeti területen történő gyűjtés hatósági engedélyhez kötött, az idegenhonos inváziós fajok elleni védekezés kötelessége ezt nyilvánvalóan felülírja. 

Mit tehet az “átlagember” a hazai fajok védelme érdekében?

Egyetlen őshonos teknősfajunk, a mocsári teknős fennmaradását az idegenhonos konkurencia kiiktatásán túl a leghatékonyabban élőhelyének megőrzésével segíthetjük elő.

szerző: Tóth A. Péter

fotók: Pixabay