ÉrzőLény

Élni és élni hagyni

Földlakók

Fókuszban a nagy tavibékák

Izgalmas fotókat készített a természetvédelmi őrszolgálat munkatársa a nagy tavibékákról – írta a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.

A nagy tavibéka (Pelophylax ridibundus) széles elterjedésű, gyakori faj. Hazánkban sík-, és dombvidéken, valamint hegyvidéki élőhelyeken is előfordul, de települések közelében, városokban sem ritka. Elsősorban a nyíltvizes, állandó vízborítású állóvizeket kedveli, kerüli az eutróf tavakat.

Többnyire a kecskebékával azonos élőhelyeken él, de sekélyvizű, nyílt vízfelületekkel tarkított nagy síkvidéki mocsarakban a kis tavibékával együtt is megfigyelhető, melyekkel sajátos szaporodó állományokat alkot. A nagy tavibéka a folyók csendesebb szakaszain is megél.

Kora tavasztól októberig, enyhébb időben akár novemberben és decemberben is aktív, a termálkifolyók által melegen tartott víztestekben pedig egész télen jelen van.

A képeken látható példányokat a Felső-Tisza panyolai szakaszán kapta lencsevégre Habarics Béla a nemzeti park munkatársa.

A Magyarországon védett faj egyedeinek természetvédelmi értéke 10 000 forint.

Fotók: Habarics Béla