ÉrzőLény

Élni és élni hagyni

Földlakók Tudástár

Katicahotellel kedveskedett a somogyi állatbarát

Somogyban számos településen egy helyi ezermester jóvoltából testközelből ismerkedhetnek a gyerekekek a hasznos beporzókkal.

Madáretető, katicahotel, pillangó menedék – ezeket építi a Homokszentgyörgyön élő Balogh Sándor, akinek a keze alatt a kidobásra ítélt fadarabokból mesés alkotások születnek.

Sándorról korábban már írtunk, a napokban rovarhotelt és madáretetőket ajándékozott a kadarkúti Jálics Ernő Általános Iskola tanulóinak.

Tavasszal a mester már vitt nekik egy rovarhotelt, akkor megigérte, hogy egy madáretetőt is kapnak majd ajándékba. A napokban felkereste Rózsa Jànos tanár urat, aki már 4 éve nyugdíjas, de még mindig nagy lelkesedéssel és alázattal tanítja a gyerekeket.

“Vittem nekik egy automata madáretetőt és egy katicabogár házat. Nagy volt az öröm, a gyerekeknek sok kérdésük volt, alig győztem vàlaszolni. A tanár úrral elmeséltük a fiataloknak, mi mindenből alkotok, hogyan készülnek újrahasznosított fa anyagból a madáretetők. Idén még Szentlőrincre egy iskolának szeretnék vinni rovarhotelt és egy madaretetőt, valamint az ovisokat is meglepem majd Szentbalázson”

– árulta el az ÉrzőLénynek Balogh Sándor.

Miután a madárető és a katicahotel Sándor jóvoltából megérkezett a suliba, a jó szívű adományozó ” jutalma” a Cinege cipője című vers közös elmondása volt.

Fotó: Rózsa János és Balogh Sándor / Facebook