ÉrzőLény

Élni és élni hagyni

Tóth A. Péter

A legtöbb, amit egy lónak adhatunk: a szeretet és a gondoskodás

Kőhalmi Kálmán és felesége, Kőhalminé Varga Szilvia élete több mint egy évtizede a lovak körül forog. A házaspár Esztergom melletti farmján már-már idillikus életet él az állatokkal. A lovak fotózásával foglalkozó Kálmán és a tenyésztés iránt érdeklődő Szilvia másfél tucatnyi…

Zserbó legjobban a mama hátán szeret utazni

A kis hangyász idősebb testvérei is édességekről kapták a nevüket. 2016 óta tenyésztik a sörényes hangyászokat a Fővárosi Állatkertben – írták az intézmény oldalán. Zserbó testvérei azóta nagy utat tettek meg – Bejgli, Flódni és Guba -, ma már más…

Hazatért kétezer kilométeres útjáról a gyűrűs kócsag

“Régi ismerős” került a Fertő-tavi madarászok látókörébe – írta a Fertői Madárvárta. A fertői gémtelepen még fiókaként gyűrűztek meg egy nagy kócsagot, azóta tíz év telt el. A madarat a napokban látták Mekszikópusztán a magyar természetvédők. A 2013-ban jelölt madarat…

A természet sorszámozta meg ezeket a lepkéket

Egy trópusi lepkefaj szárnyainak fonákján a 88-as szám rajzolódik ki, erről írt a Magyar Madártani Egyesület Lepkevédelmi Szakosztálya. Gyakran rácsodálkozunk a Magyarországon élő lepkékre, bár a nálunk őshonos fajok szín és méret tekintetében is szerényebbek trópusi társaiknál. A facebookon közölt fotón…

Ne gyűjtsünk a nyaraláson tengerparti kagylókat

Akkor sem helyes hazahozni, ha ajándéktárgyként árulják a tengeri kagylót – írta a WWF Hungary. A tengerparti nyaralásról sokan szeretnénk valami igazán emlékezetes és egzotikus szuvenírt hazavinni. A meseszép kagylók ideális választásnak tűnhetnek, ám számos fajuk védett. Ezeknek az állatoknak…

Elhunyt a Kunkápolnási-mocsár madárvilágának kutatója

Dr Kovács Gábor a hortobágyi puszta egyik legfelkészültebb természetvédelmi őre volt – írta a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság. “Megtudjuk-e egyszer, hogy a Hortobágynak mekkora lelke van? Most még csak valamennyit érzünk belőle: némelyik pusztáján erősebben, máshol halkabban visszhangzik bennünk. A…

Fémesen csillogó halacska az “Ikva gyöngye”

Nemcsak a Rák-patak medrében élnek érdekes halfajok – írta a Fertő-Hanság Nemzeti Park Az Ikva-völgye, a Kardos-ér és az Örömkőlaposi-csatorna vizében is él egy kicsi, fémesen irizáló hal. Az erősen lapított testű szivárványos ökle ismertetöjegye ívelt háta és hasa, valamint…

Rekkenő hőségben, szikkadt szennyvíztisztítón költött a kis lile

A kunsági Hajdú Tamásról korábban már írtunk, a természetvédő szívügyének tekinti a madarak védelmét. A napokban a Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület elnöke egy tüneményes kisfilmet készített egy kotló madárkáról. A kis lile (Charadrius dubius) hazánkban rendszeres fészkelő, jellemzően a nagyobb folyók…

Kánikulában teszteltük a mindszenti kutyás strandot

Cikksorozatunkban hazai kutyabarát fürdőhelyekre kirándulunk három hónapos pumink társaságában. Az első alkalommal egy csendes tiszaparti kisvárosba látogattunk Csongrád-Csanád vármegyében. Mindszent mintegy tizenöt kilométerre Hódmezővásárhelytől a szomszédos Mártéllyal együtt a természetes vizek kedvelőinek délalföldi célpontja. Maga a mindszenti folyópart eszményi: kristálytiszta…

Elszigetelt lápi póc populációra bukkantak

Kiemelt jelentőségű lápi póc élőhelyet fedeztek fel – írta a Magyar Haltani Társaság. Korábban már írtunk egy eltűnőfélben lévő, apró halacskáról, mely a sekély, árnyékos vizek lakója. Balmazújváros külterületén, a Magdolna elnevezésű területrészen még március 22-én észlelték a védett halfaj…