ÉrzőLény

Élni és élni hagyni

Latest post

Kétezer aranysakált lőtt eddig a ragadozó vadász

A kétezredik aranysakállal is végzett egy vadász Somogy vármegyében – írta a Sokszínű vidék. Horváth Mihály nem kíméli az aranysakálokat. A nagy károkat okozó ragadozókat a vadász engedéllyel lőheti Magyarországon. A „varmint hunting” a „kártevők” – jellemzően kis és közepes…

Veszett róka verekedett össze egy kutyával

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma veszettséget állapított meg egy kutyával verekedő rókánál Szabolcs-Szatmár Bereg vármegyében – írta a NÉBIH. A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be. 2023. szeptember 6-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei…

A lepkék kolibrijére bukkant egy állatbarát Baranyában

Magyarországon eddig csak néhány helyről került elő az oleanderszender, a napokban egy kertbarát csoportban osztottak meg látványos fotókat a különleges rovarról. A Fazekasbodán élő Jakabné Takács Erika fantáziáját először néhány különös színezetű hernyó ragadta meg. “Először csak arra lettem figyelmes,…

Testközelből ismerkedtek a denevérekkel az éjszakai túrán

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tiszavasvári Helyi Csoportja denevérismereti túrát szervezett júliusban Hajdúnánáson – írta a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság. A túrán a nemzeti park igazgatósága is képviselte magát. Cserpes Miklós szakvezető részletesen bemutatta a Magyarországon előforduló denevéreket, azok…

Kalandrapacsirtát észleltek a Csomorkányi-legelőn

Egy Magyarországon rendkívül ritkán előforduló madarat láttak Hódmezővásárhely határában – írta a Körös-Maros Nemzeti Park. Az érdekes nevű kalandrapacsirtára néhány napja figyeltek fel a madarászok a Körös-Maros Nemzeti Parkban. A különleges madár a Csomorkányi-legelőn bukkant fel, a marhák által legeltetett…

Cukiságbombák a nyíregyházi leopárd kölykök

Újabb ritka nagymacska kölyköket figyelhettek meg az állatparkban – írta a Nyíregyházi Állatpark. Egyre több időt töltenek külső kifutójukban a 3 hónapja napvilágot látott észak-kínai leopárdkölykök. A Nyíregyházi Állatparkba – az Európai Fajmegőrzési Program keretében- érkezett szülőállatok rekord gyorsasággal alapítottak…

Matula kunyhójánál szabadon engedték a gyógyult vidrát

A székesfehérvári Sóstó Vadvédelmi Központot korábban többen megkeresték a Balaton déli partjánál észlelt sérült vidráról szóló infomációkkal. A napokban bő egy hónap gyógyulási folyamat után szabadon engedték a szántódi fiatal vidrát. A szerencsétlen sorsú állatért néhány hete még a fél…

Az elárvult Pelus szépen cseperedik Budakeszin

Pelus, a nagypele 2017 augusztusában került a Budakeszi Vadasparkba – írták a természetvédők. Az apró állatra szinte még csupaszon, elárvultan egy odúban találtak rá. Nevelésének első szakaszában speciális tejpótló szert kapott, hogy minden neki szükséges vitaminhoz hozzájusson. Miután kinyíltak a…

Őssejtterápiával segítettek a fővárosi állatkert gorilláján

Egy idős anyagorilla korral járó ízületi problémáinak kezelésére őssejtterápiát alkalmaztak – írta a Fővárosi Állat- és Növénykert. A fővárosi állatkert egyik népszerű lakója Liesel, az öt fős gorillacsapat legidősebb tagja, aki 1989-es érkezése óta három utódot nevelt fel sikeresen, és…

Több száz madarat gyűrűztek augusztusban a Hortobágyon

Az idei évben is nagy sikerrel – telt házzal – zajlottak le a madárgyűrűző táborok nyáron – írta a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság. Augusztus 7-11. és 21-25. között idén is a Hortobágy-halastavi tanösvényen található Hortobágyi Vonuláskutató Állomáson rendezték meg a…