ÉrzőLény

Élni és élni hagyni

Év: 2023

Így örvendeztek a hótakarónak a nyírjesi vadaspark lakói

Nógrádban is beköszöntött a tél, ez derült ki a balassagyarmati vadaspark rövid filmjéből. A Nyírjesi Füvészkert és Vadasparkban a szarvasoknak és az őzeknek szemmel láthatóan tetszett a hólepel. A festői környezetben fekvő vadasparkban mintegy negyven állatfaj egyedeit lehet megfigyelni, a…

Távolsági rekorder cinegét fogtak Sumonyban

Távoli vendég érkezett a sumonyi madarászok hálójába – írta a Magyar Madártani Egyesület Baranya megyei csoportja. Az ÉrzőLény a napokban beszámolt egy szintén rekordgyanús esetről, a Jági-tónál egy barátcinege kerül a madarászok látókörébe. Az apró termetű barátcinege immár nyolc éve…

Dunai betyárbecsület, avagy kis horgász nagy szívvel

A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség oldalán megjelent egy írás, amely “Sanyi lovag” káváriáját meséli el. Rikárd Pfeifer bejegyzésében védelmére kelt egy ifjú horgásznak, aki nem mindennapi lelkierőről tett tanúbizonyságot. A történet 2023 november negyedikén kezdődött, amikor Sanyi – a mindössze…

Ukrajnából menekült selyemmajomnak születtek kicsinyei

Ikrei születtek Kátyának, az első Ukrajnából mentett állatnak – írt a a Nyíregyházi Állatpark. Kátya, a fehérpamacsos selyemmajom (Callithrix jacchus) 2022 márciusában érkezett egy Kijev mellől menekülő családtól az Állatparkba. A mindösszesen 14 centiméteres, 200 grammos állatot folyamatos megfigyelés alatt…

Rekordgyanús barátcinege került a madárhálóba a Jági-tónál

Nem mindennapi fogásnak örülhettek a madarászok – írta a Duna-Ipoly Nemzeti Park. 2005 óta gyűrűznek madarakat Pilisszentiván határában a Jági-tónál, ahol leggyakrabban azok a madarak kerülnek a hálóba, amelyekkel a településeken minden állatbarát találkozhat. A leggyakoribb vendégek a cinegék. A…

Afrikában tölti a telet a bugaci kígyászölyv

A Bócsa nevű kígyászölyv fióka megérkezett a telelőterületére, erről írt a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság. A Kiskunsági Nemzeti Park Bócsa-Bugac területrészén cseperedő kígyászölyv fióka gyűrűzéséről a természetvédők már hírt adtak idén nyáron. A Bócsa névre keresztelt madárral azóta sok minden…

Borsodban napvilágra került a világ első ősmajomlábnyoma

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsótelkes lelőhelyén megtalálták a világ legelső ismert fosszilis majomlábnyomát – írta a Qubit. A hírt Kordos László geológus és paleontológus jelentette be november 17-én reggel, a Magyar Tudomány Ünnepén. A szakember elmondta, hogy eddig a világon még…

Seítsük a madárinfluenza megfékezését!

Rohamosan terjed a madárinfluenza-járvány hazánkban – írta a Kiskunsági Nemzeti Park. A nemzeti park igazgatóság működési területén Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében is magas patogenitású madárinfluenza (H5N1) vírus jelenlétét azonosította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma. A madárinfluenza vírusa a vadon…

Oleanderszender bújt elő Dévaványán

Különleges lepke bontott szárnyat Békésben – írta a Körös-Maros Nemzeti Park. Oleanderszendernek hívják azt a Magyarországon meglehetősen ritkán látható vándorlepkét, amely a közelmúltban került elő Dévaványán. Ez a lepkefaj Afrika tropikus, szubtropikus területein él, de előfordul a Mediterraneumban is. Vándorlepkéről…

A 150 éves Budapest mellett egy természetfilmes is ünnepelt

Budapest idén ünnepelte 150 éves évfordulóját, de Szendőfi Balázs, természetfilmes alkotó nemcsak emiatt boldog ezekben a napokban – ez derült ki a legújabb Facebook posztjából. “Kilenc éve indítottam ezt a csatornát, amikor elkezdtem forgatni Budapest halai című első filmemet egyetlen…