ÉrzőLény

Élni és élni hagyni

Tudástár

Hamarosan kiderül, milyen nemű a szegedi törpe víziló

Tigi és Chippo, a két törpe víziló 2008-ban állt párba a Szegedi Vadasparkban, miután az intézmény belépett az európai fajmentő tenyészprogamjába – írta a Szegedi Vadaspark.

A program sikeréhez idén negyedszerre járul hozzá a pár, április 9-én látta meg a napvilágot a legifjabb víziló. Tigi már gyakorlott anyaként neveli kicsinyét, jelenleg még a vízilóház biztonságában. Az első időszakban a lehető legnagyobb nyugalmat biztosítják az anya és kicsinye számára, ezért csak a hím látható a kifutóban, de ahogy lehetséges, a látogatók a borjút is megtekinthetik majd a vízilóház ablakán keresztül.

A törpe víziló Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben és mocsaraiban él, kevésbé kötődik a vízhez, mint nagyméretű rokona, a nílusi víziló. Ezért veszélyben is inkább a sűrű bozótba menekül, mint vízbe. A két faj közötti további különbség, hogy a kisebbik vízilófaj egyedei magányosan élnek, állatkertben ezért is különítik el a hímet és a nősténytől és a kicsinyétől.

A törpe vízilovakat az élőhelyük pusztulása és az orrvadászat veszélyezteti leginkább, olyannyira, hogy veszélyeztetett fajnak számít, mindössze 2000-2500 egyede él már csak vadon. Állatkertekben stabil a helyzete a tenyészprogramnak köszönhetően, körülbelül 125 egyede található meg Európa állatkertjeiben. Szegeden 2011 óta örülhettünk újszülött víziló érkezésének, legutóbb 2020-ban.

Hagyománynak számít, hogy ha törpe víziló születik, a névadására Szegeden pályázatot hirdetnek. Most is számítottak ötletes javaslatokra, amelyeket emailben kellett elküldeni.

2024. április 24-én, szerdán 11 órakor tartják a nemrég született törpe víziló első állatorvosi vizsgálatát, amely során megállapítják a nemét is. A borjú védelmében ez még nem nyilvános esemény, ennek ellenére megpróbálják a facebookon élőben közvetíteni.

Fotó: zooszeged.hu