ÉrzőLény

Élni és élni hagyni

Földlakók

Elhunyt a Kunkápolnási-mocsár madárvilágának kutatója

Dr Kovács Gábor a hortobágyi puszta egyik legfelkészültebb természetvédelmi őre volt – írta a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság. “Megtudjuk-e egyszer, hogy a Hortobágynak mekkora lelke van? Most még csak valamennyit érzünk belőle: némelyik pusztáján erősebben, máshol halkabban visszhangzik bennünk. A…

Elszigetelt lápi póc populációra bukkantak

Kiemelt jelentőségű lápi póc élőhelyet fedeztek fel – írta a Magyar Haltani Társaság. Korábban már írtunk egy eltűnőfélben lévő, apró halacskáról, mely a sekély, árnyékos vizek lakója. Balmazújváros külterületén, a Magdolna elnevezésű területrészen még március 22-én észlelték a védett halfaj…

Koponyasérült mókust ápolnak a sóstói állatvédők

A Sóstói Vadvédelmi Központ az év 365 napján fogadja a sérült, ellátásra szoruló hazai védett állatokat. A székesfehérvári központban jelenleg két mókust is gondoznak, mindkét állat elárvult. A Tobi nevű mókusbébi még cumizik, de serdülő fajtársa már a kifutóban rosszalkodik….

Visszakapták szabadságukat a bükki vadmacskák

Gyógyult vadmacskákat engedtek útjukra a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mentőállomásán. Az intézményben évente több, sérült vagy legyengült állapotban előkerülő, fokozottan védett vadmacska (Felis silvestris) sikeres kezeléséről, és életképes állapotban történő elengedéséről gondoskodnak. A napokban két gyógyult vadmacska kapta vissza szabadságát. Az egyik…

Bechipezték a flamingó fiókákat

Tegnap egy örömteli hírről tudósítottunk, a Fővárosi Állat- és Növénykert flamingóihoz “megérkeztek” az első fiókák. Az intézményben dolgozók az első tojásokat június elején figyelték meg a fészkekben. Hanga Zoltán az állatkert szóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy valóban sikeres volt az idei költés….

Flamingósereg költ a fővárosban, megérkeztek az első fiókák

Kotlanak a flamingók, hamarosan kikelnek a fiókák – napokkal korábban ezekkel a szavakkal közölt néhány fotót a Fővárosi Állat- és Növénykert a közösségi oldalán. Június végén közel harminc, aprócska tűzhányóra emlékeztető fészket számláltak a Fővárosi Állatkertben a rózsás flamingóknál. Az…

Fiókák ezreiről gondoskodnak a kunsági természetvédők

Hajdú Tamás gyerekkora óta a természet vonzásában él, régóta foglalkoztatja a madarak világa. A természetvédő 1994-ben tetoválóként kezdett dolgozni, majd 2001-ben Svájcba költözött, ahol egészen 2020-ig tevékenykedett. Emellett Magyarországon még 2010 körül belekóstolt a madárfotózásba. “Szerettem volna saját referencia anyagot…

Így muzsikál az őrségi vadvirágos rét

A természetjáró hölgyet megérintették az őrségi kaszáló dallamai. Mezei Márta az Őrség szerelmese. A kercaszomori erdőben élő hölgy régóta készít varázslatos felvételeket, és hangulatos videókat hazánk legnyugatibb nemzeti parkjának szépségeiről. Az őrségi természet egy újabb arcát mutatta meg legújabb videójában….

Lápszemekben úszva megmenekülhetnek a kutyahalak

Negyedmilliós lápi pócok rejtőzködnek az úszó nádszigeteken. Korántsem véletlenül lett az év hala szavazás győztese 2023-ban a mindössze arasznyira növő lápi póc (Umbra crameri). A kihalás szélére sodródott – szigorúan védett – faj egyedei csupán néhány, eldugott zugában élnek Magyarországnak….

Magyar kutatók a világörökség részévé tennék a tiszavirágzást

Tálas László kertészmérnök másfél évtizede vezet vízitúrákat Tiszainokáról. A Tiszakürti Arborétum nyugalmazott igazgatójának szakvezetésére évről évre sokszázan érkeznek, a vendégek csónakokból tekinthetik meg a káprázatos tiszavirágzást. Június derekán pazar előadásban gyönyörködhetnek a Tisza szerelmesei, a lélegzetelállító élményt egy különös rovar…