ÉrzőLény

Élni és élni hagyni

Tóth A. Péter

Flamingósereg költ a fővárosban, megérkeztek az első fiókák

Kotlanak a flamingók, hamarosan kikelnek a fiókák – napokkal korábban ezekkel a szavakkal közölt néhány fotót a Fővárosi Állat- és Növénykert a közösségi oldalán. Június végén közel harminc, aprócska tűzhányóra emlékeztető fészket számláltak a Fővárosi Állatkertben a rózsás flamingóknál. Az…

Idegenhonos fajok veszélyeztetik az őshonos mocsári teknőst

Időről időre felröppen a hír arról, hogy egzotikus állatra bukkantak Magyarországon. Az ékszerteknős bár nem őshonos idehaza, szinte már megszokott látvány a köveken sütkérezve. Az ember számára veszélytelen ékszerteknősök mellett a távoli kontinensről behurcolt észak-amerikai aligátorteknős az eredeti élőhelyén olykor…

Fiókák ezreiről gondoskodnak a kunsági természetvédők

Hajdú Tamás gyerekkora óta a természet vonzásában él, régóta foglalkoztatja a madarak világa. A természetvédő 1994-ben tetoválóként kezdett dolgozni, majd 2001-ben Svájcba költözött, ahol egészen 2020-ig tevékenykedett. Emellett Magyarországon még 2010 körül belekóstolt a madárfotózásba. “Szerettem volna saját referencia anyagot…

Így muzsikál az őrségi vadvirágos rét

A természetjáró hölgyet megérintették az őrségi kaszáló dallamai. Mezei Márta az Őrség szerelmese. A kercaszomori erdőben élő hölgy régóta készít varázslatos felvételeket, és hangulatos videókat hazánk legnyugatibb nemzeti parkjának szépségeiről. Az őrségi természet egy újabb arcát mutatta meg legújabb videójában….

Ritkán látható “ékszer” a színpompás málnaszöcske

Ritkán kerül szem elé, ám ha sikerül megfigyelni, káprázatos színeivel elvarázsolja a szemlélőt. Az Őrségi Nemzeti Park önkéntes természetőre a Kőszegi-hegységben meseszép rovart fotózott. Lukács Renáta megkeresésünkre elmondta, egy málnaszöcskéről készítette a felvételeket. A természetbaráttól megtudtuk azt is, hogy a…

Rovarhoteleket és süngarázsokat épít a somogyi ezermester

A Homokszentgyörgyön élő Balogh Sándor születése óta a természetben él. Az állattenyésztésben dolgozó természetbarátban a gyümölcsösének metszése közben merült fel a gondolat, hogyan lehetne „öko-san” segíteni a kertben élő beporzóknak. Segítség a növényeknek A beporzó rovarok alapvető szerepet játszanak az…

Batlákat kaptak lencsevégre a Kis-Balatonon

Ritkán látható batlákat figyeltek meg a Nagyberekben – írta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. A batla (Plegadis falcinellus) az Ibiszfélék családjába tartozó, látványos küllemű madár. A telet Afrikában tölti, hazánkban leginkább április és szeptember között látható, leggyakrabban a Hortobágy térségében. A…

Életmentő lehet, ha beszélgetünk a kutyánkkal

Kocsis Gábor szíve gyerekkora óta tappancsokkal dobog. A mentális segítőt leghűségesebb társai szavak nélkül is rávezetik az életfeladatok megoldására. Kocsis Gábor ízig-vérig állatbarát, személyes blogja népszerű olvasmány, bejegyzéseit szép számmal követik rendszeresen a legnagyobb közösségi oldalon. A mentális segítő, űrkutató…

Vigyázzunk a tojásrakó mocsári teknősökre

Magyarország egyetlen őshonos teknősfaja a mocsári teknős (Emys orbicularis). A védett hüllő nőstényei ezekben a hetekben rakják le a tojásaikat – írta a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. A mocsári teknősökre a legnagyobb veszélyt a nem őshonos teknősfajok példányai jelentik hazánkban….

Szempillantásnyi csodát videóztak a Bakonyban

Főszerepben a dámszarvasok. Steckl Tamás természetfotós nem mindennapi jelenetnek volt szemtanúja. Tamást mindig is érdekelte a fotózás, de kezdetben kevesebb ideje volt kedvtelésére. Az időszűke mellett a megfelelő felszerelés borsos ára is nehezítette a fotós karrier kibontakozását. 2015-ben végre sikerült…