ÉrzőLény

Élni és élni hagyni

Tóth A. Péter

Vadmacskavédelmi konferenciát rendeztek a természetvédők

Fókuszban a fokozottan veszélyeztetett ragadozók. A Budakeszi Vadaspark, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő együttműködésének köszönhetően kezdődött 2021-ben a Vadmacska Fajmegőrzési Program. A kezdeményezés célja a főváros közeli erdőségekben, a Budai-hegyekben, a Pilisben és a Visegrádi-hegységben élő…

Így fürdőztek a fenyőrigók a kunsági gyepeken

A téli időszakban is zajlik az élet a gyepeken – írta a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság. Télen is számos madárfajt figyelhetünk meg táplálékkeresés közben a gyepes élőhelyeken. A madarak általában magvakat szedegetnek, ugyanakkor a cserjék terméseit is szívesen elfogyasztják. Az…

Helyezzünk ki télen is madáritatót a kerti madaraknak

Télen is gondoskodnunk kell a kerti madaraink védelméről – írta a Duna-Dráva Nemzeti Park. Napjainkban számtalan helyen sok szó esik a téli hónapokban a madáretetésről, annak szabályairól, ám kevés alkalommal beszélnek arról, hogy a hideg időben hogyan helyezzük el a…

A sisakos sáska lett az év rovara 2024-ben

Idén az év rovara jelöltjei Magyarország száraz vagy homokos talajú élőhelyeit képviselték – írta a Sokszínű vidék. A biológusok a 3 jelöltön keresztül igyekeztek bemutatni, milyen kincsek rejtőznek a pusztai tájainkon. Online lehetett szavazni december 6-án éjfélig a 2024-es év…

Világhírű természetfotós érkezett a szelíd aranysakálhoz

A National Geographic ismert fotósa megérkezett az Őrségbe – írta az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság. Nagy megtiszteltetés érte Csikaszt és Falkáját, ugyanis európai fotós körútja alkalmával Joel Sartore, a National Geographic világhírű fotósa az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósághoz látogatott. A…

Videón, ahogy visszakapja szabadságát a csöpp sárszalonka

Egy kis sárszalonkát mentettek a közelmúltban, erről írt a Mályi Madármentő Állomás. “Soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer egy ilyen kismadár landol nálunk. A messzi tundráról vándorolt idáig és meg is sérült szegényke. Szerencsére sikerült életben tartani és szabadon engedni. Messziről…

Szorgoskodnak a güzüegerek, kemény lesz a tél

Különös halmok pettyezik a határt a Dél-Alföldön – írta a Körös-Maros Nemzeti Park. A Körös-Maros Nemzeti Park őszi, téli tájait járva a tarlókon, parlagokon, sőt a gyepeken is gyakran szemünk elé kerülnek a szorgos güzüegerek által készített különös földkupacok. A…

Kettős ikerbummnak örültek a kardoskúti szürkemarháknál

A hét végén két szürkemarha tehén is ikerborjakat ellett a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sóstói Állattartótelepén – írták a nemzeti park oldalán. Mind a négy borjú egészséges, s a világra jövetelük után szinte rögtön lábra is álltak. Mindkét ikerpárnál az…

Testvérének tekinti az állatokat a budapesti restaurátor

A képzőművészek rendszerint bensőséges kapcsolatot ápolnak a természettel, a teremtett világ szépségei elbűvölik a kreatív alkotókat. Nincs ezzel másként Nánási Fedor sem, aki Budapesten él és épületszobrász restaurátorként dolgozik. Korábban a fiatal művész a Katona József Színházban szintén a díszítésekért…

Szerényebb számokat hozott az idei vadlúdszinkron

Idén novemberben is lezajlott az országos vadlúdszinkron – írta a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság. A kedvezőtlen időjárásban a hazánkban két fokozottan védett vadlúdfaj, a kis lilik és vörösnyakú lúd állományának felmérését célozták meg, lefedve az ország legjelentősebb vadlúd gyülekezőhelyeket. A…